Egy valós munka logo-tervezési folyamatát szeretnénk bemutatni. Ez egy általános leírás lesz a logo tervezésről, persze a leírtaktól eltérhet adott esetben a folyamat, de egy határozott irányvonal mindenképpen kirajzolódik az esettanulmányból.
Az első és legfontosabb egy
brief, azaz a szöveges leírása a logo paramétereinek, illetve tartalmazza a cég rövid leírását (tevékenységkör, történet, képek és egyéb fontos információk) és egyéb fontos információkat is. Ideális esetben ez a brief rendelkezésre áll, de ha nem, az sem baj, akkor Megrendelővel közösen kell egy vagy több beszélgetés során rögzíteni a logoval szemben támasztott elvárásokat.
A konkrét tervezési folyamat alapja tehát, hogy elkészüljön a brief, melyben választ kell hogy találjunk többek között a következő főbb kérdésekre:
- Milyen felhasználásra készül a logo?
- Milyen stílusú legyen a logo?
- Milyen színvilágú legyen a logo?
- Milyen hangulatú legyen a logo?
- Milyen tevékenységi köre van a cégnek?
- Milyen jellemző színei vannak ennek a tevékenységi körnek?
- Kinek szól elsősorban a logo?
Ez egy szűkített lista, mely a legfontosabb kérdéseket mutatja be. Ténylegesen ennél sokkal több kérdésre kell választ kapni. A kérdések nem csak konkrétak, tényszerűek lehetnek, hanem sok közülük igen szubjektív (pl. Ha cége/terméke személy lenne, ki lenne az?). Az előkészítő folyamatnak része lehet egy kötetlen beszélgetés is a cégről, termékről, szolgáltatásról.
Térjünk vissza a konkrét példánkra. Ha le akarnánk szűkíteni a briefet, akkor a következő fontos paramétereket említhetjük meg:
- Cég: fiatal, most alakuló
- Tevékenység: mezőgazdasági gépek forgalmazása, szervizelése
- Színek: színvilága narancs-zöld vagy piros-fekete (igazodva a szakma színeihez)
- Hangulat: műszaki jelleget sugározzon, egyszerű legyen
Első lépésként mindig megpróbálunk az adott információk alapján asszociálni valamire, szabadon engedjük a fantáziánkat. Végiggondoljuk, hogy mit várhat egy a céget nem ismerő a logotól, milyen sztereotípiák segítik a logo megértését, mik azok a dolgok, szimbólumok, amik nekünk is eszünkbe jutnak a termékről, szolgáltatásról, milyen olyan tárgyak, formák vannak, amiket meglátva minimum a szakterületet nagy pontossággal meg tudjuk állapítani.
Utána másik vonalról is megközelítjük a kérdést, mégpedig a logo szöveges része felől. Nagyon fontos, hogy összhang legyen a szöveges és a képi tartalom között. A betűtípus nagyon sok mindent meghatároz önmagában is. Egy elegáns kézírás, egy klasszikus talpas betű, vagy egy roncsolt hiányos betű, mind teljesen más üzenetet sugároznak magukból.